Főmenü

Dr. Ryke Geerd Hamer

Nyomtatás PDF

hamer_gnmDr. Ryke Geerd Hamer 1935-ben a Rajna-vidéken született. Teológiai, fizikai és orvosi egyetemi végzettségeket szerez. Ezután pszichiátriára, neurológiára és belgyógyászatra szakosodik. Doktori disszertációját az agyi tumorokról írja. Tizenöt éves gyakorlati tapasztalattal a háta mögött, feleségül vesz egy orvostanhallgató lányt, majd négy gyermekük születik.

1978. augusztus 18-án a tizenkilenc éves fiát, Dirk-et, lőfegyverrel súlyosan megsebesítik. Száztizenegy nap haláltusa után Dirk az apja karjaiban hal meg 1978 decemberében. 1979 tavaszán Hamernél hererákot diagnosztizálnak. Mivel egészséges életmódot folytatott elkezdett arra gyanakodni, hogy fia elvesztése és betegsége között kapcsolat van.

Betegsége ellenére Hamer tovább dolgozik egy, a Müncheni Egyetemhez tartozó klinika nőgyógyászati osztályán, ahol kb. kétszáz rákos beteget kezelnek. Egymás után kérdezi meg a pácienseket a betegségükről, és rájön arra, hogy ők mindannyian - ahogy ő maga is - a tumor megjelenésének hónapjaiban egy súlyos traumát (érzelmi megrázkódtatást) szenvedtek el. Ezt a traumát Hamer a fia emlékére Dirk-Hamer Szindrómának nevezi el (DHS).

1981 őszén, a Tübingeni Egyetem Orvostudományi Karán - ahol ő maga is orvosi diplomáját szerezte - nyújtja be habilitációs beadványát Hamer, amelyhez kétszáz beteglapot mellékel, és hetven eset részletes leírását, amelyet a különböző illetékes osztályok orvosai az ő felfedezéseinek felülvizsgálata után hitelesítettek.

Mégis anélkül, hogy az Orvostudományi Kar bármilyen okot megnevezett volna, nem engedélyezi az adatok ellenőrzését, és 1982-ben az összes beteglap hirtelen eltűnik.

Ettől a pillanattól kezdve Dr. Hamer számára egyfajta vesszőfutás kezdődik, ami végül 1986-ban éri el csúcspontját, amikor elveszik tőle az orvosi praktizálás jogát, szó szerint az ítélet: "Nem tagadja le esküvel a Rák Vastörvényét és nem tér meg a hagyományos orvostudományhoz."

Az Új Germán Medicina természettörvényei 1987-ben válnak teljessé. A természettörvények több mint 10.000 eset elemzése során kerültek leírásra, felismerésre. Hivatalos elfogadásukra azonban még 1989. december 9-ig várnia kell, amikor felfedezéseit egy Prof. Birkmayer által aláírt jegyzőkönyvben végre hivatalosan is elismerik. Prof. Birkmayer az orvostudományok és a vegytan doktora, a Bécsi Egyetem rákkutatási tanszékének vezetője.

De még ez sem elég, hogy helyt adjanak az újból és újból benyújtott orvosi visszahelyezési kérelmének, sem hogy az egészségügyi rendszer és a média kitartó bojkottját megtörjék. 

1997-ben elítélik, mert a korábbi praxiseltiltás ellenére, három beteg emberrel, azok egészségéről beszélgetett (bármi ellenszolgáltatás nélkül!). A bíróság a beszélgetéseket kezelésnek nyilvánította és ezzel őt börtönbüntetésre ítélte, mert hivatás-gyakorlási tilalmát megszegte. Hamer 19 hónapot tölt el börtönben.

Ügye tárgyalás során nyilvánosan elismerésre került , hogy 5 év elmúltával az őt felkereső 6500 rákbetegből 6000 életben van, annak ellenére, hogy a hagyományos orvostudomány már rég lemondott róluk. A túlélési arány 90 % fölötti.

Hamer doktor minden szervezett támadás és lejárató kampány ellenére kitartott, és 1998. szeptember 8-án és 9-én a szlovákiai Trnava Egyetem végrehajtja és hatóságilag igazolja a Új Orvostudomány maradéktalan helytállóságát.

Az elmúlt 27 évben Hamer felfedezéseit több mint 40.000 önkéntes esettörténettel igazolták!

Partnerek