Főmenü

Azonnali üzenetküldés

Spamvédelem: 6x7 ?
Email:
Tárgy:
Üzenet:

Bach virágterápia

Nyomtatás PDF

„ A betegség nem büntetés, hanem egyfajta korrekció. A lélek eszköze, mellyel rámutat hibáinkra, hogy visszatartson a nagyobb tévedések elkövetésétől, megakadályozza, hogy további kárt okozzunk, és visszavezessen az igazság és fény útjára,amelyről soha nem kellett volna letérnünk.”

Dr. Edward Bach

A Bach virágterápia során a kiválasztott virágok rezgéseivel harmonizáljuk az adott lélekállapotot, és ezzel a betegségek okát szüntetjük meg, vagy megelőzzük azokat. Segítségével megoldhatjuk pillanatnyi problémáinkat, oldhatjuk rossz szokásainkat, és lelki elakadásainkat. További lehetősége a Bach virágterápiának az önismereti út, amelyben közelebb kerülhetünk saját lélekminőségünkhöz, ahhoz az alap-meghatározottsághoz, amely földi életünket mozgatja.  Dr. Bach szerint be kell teljesíteni saját emberi természetünket.

Az eszenciák segítségével elindulhatunk egy úton életünk irányítása felé. A virágeszenciák különböző szinten hatnak a pszichés életre. Hatásukat fokozatosan fejtik ki. Az első észlelhető hatás az ellazulás.  Minél nagyobb stressz hatás alatt állunk, ez annál inkább érzékelhető. Ez a feszültség, vagy túlzott érzelmek alóli megszabadulás lehetővé teszi, hogy körülnézzünk és átlássuk a helyzetet. A relaxáció, az ellazulás önmagában is egy jó eredmény.

Ha tovább szedjük az eszenciákat, rálátásunk a problémára kezd kiszélesedni és be tudjuk azonosítani tudat alatt működő elképzeléseinket, hiedelmeinket, beállítódásainkat, magatartásmintáinkat.  Felismerhetjük, mi van a düh harag, keserűség, vagy más negatív érzelem mögött és lehetőségünk van, hogy megoldjuk a rövidtávú problémákat vagy átmeneti helyzeteket. Negatív érzelmeink puszta felismerése és elfogadása, magunkénak tekintése is egy jelentős lépés az önismeret útján.

Az eszenciák mélyebb hatása, ha életünkre visszanézve ráébredünk, mi okozza szenvedéseinket. Ez egy szembesülési és megvilágosodási folyamat, amelyben a múlt elemei összeállnak, szenvedésünk értelme kirajzolódik, s mi felszabadulunk. Az eszenciák segítségével személyiségünk eddig be nem vallot oldalait integrálni tudjuk. Míg ezen a folyamaton végigmegyünk, többször érezhetjük magunkon a testi rosszabbodás jeleit. A tünetek felerősödése érzékenyebb embereknél ijesztő lehet, különösen, ha nagyon találóak az eszenciák.

„Ha a világot akarjuk megismerni, tanulni kell. Ha másokat akarunk megismerni, bölccsé kell válnunk. Ha magunkat akarjuk megismerni meg kell világosodnunk.”  Antony de Mello

Az öntudatra ébredés azt jelenti, hogy felismertük, mit kellet megtanulnunk, és hálát érzünk mindenért, ami ide vezetett. A hála magával hozza a megbocsátást, a megbocsátás az elengedést. A múlt hibáit erőforrásnak, új lehetőségnek tudjuk tekinteni. Az egész személyiségünk újrastrukturálódik és tartósan megerősödik az a képességünk, hogy szembenézzünk az élet nehézségeivel.

Ha a lelket megerősítettük, a virágeszenciák segítenek, hogy felismerjük saját emberi természetünket, szolgálatunk útját, amelyet fejleszthetünk jövőbeli célunk érdekében.

Hogyan zajlik le a Bach virágterápiás tanácsadás?

Erről itt talál információkat.

A Bach virágesszenciák

A Bach virágterápia rendszerében 38 virágeszencia van, és ezek mindegyike egy adott lélekállapothoz kapcsolódik. Dr. Edward Bach a virágterápia megalkotója korának kiemelkedő egyénisége volt. Orvosként azt vallotta, hogy a betegség a lélek eszköze, és az a célja, hogy rámutasson hibáinkra, és visszatartson a nagyobb tévedések elkövetésétől. Minden betegségnek lelki oka van tehát és ennek megfelelően a gyógyulás is lelki tudati szinten vihető végbe.

Dr. Bach hét csoportba sorolta  a lelki kibillentségeket amelyek betegségeinket okozzák.

  1. félelem
  2. bizonytalanság
  3. a jelen történései iránti csekély érdeklődés
  4. magányosság
  5. túlérzékenység, mások elképzelésére és befolyására
  6. lemondás vagy elkeseredés (kétségbeesés)
  7. mások jóllétével való túlzott törődés (aggódás)

Az alap konfliktusok mellett megnevezte a gyógyulás szakaszait is: békesség, remény, öröm, hit, bizonyosság, bölcsesség, szeretet.

Az 7 csoport és a hozzájuk tartozó virágok és lélekállapotok megfeleltetve a csakra-rendsszernek:

  1. Gyökér csakra – Kétségbeesés csoport: Erdeifenyő-önmagunk elfogadása, Szilfa–felelősség, Szelídgesztenye–megváltás, Ernyős madártej-vigasz, Fűzfa-megbocsátás, Tölgyfa- kitartás,Vadalama –megtisztulás, Vörösfenyő – önbizalom
  2. Szex csakra – Félelem csoport: Bohócvirág-bátorság, Vörös vadgesztenye-önállóság, Rezgőnyár-sejtelem, Napvirág-pánik, Cseresznyeszilva- higgadtság,
  3. Szolár plexus – Bizonytalanság csoport: Szikárka-egyensúly, Rozsnok-elhivatottság, Kékgyökér-intuíció, Gyertyán- rugalmasság, Tárnics-hit, Sülzanót-remény
  4. Szivcsakra – Túlérzékenység csoport: Apróbojtorján–őszinteség, Kisezerjófű–szolgálás, Diófa- a világra segítő, Magyal-a szív megnyitása
  5. Torok csakra - Aggódás csoport: Katáng–anyaság, Vasfű – túlzott lelkesedés, Szőlő – tekintély, Bükkfa–tolerancia, Forrásvíz- rugalmasság,
  6. Homlok csakra – Jelen iránti érdektelenség csoport: Iszalag- realitás, Jerikói lonc–a múlt elengedése, Fehér virágú vadgesztenye–túlzott gondolkodás, Vadgesztenyerügy–tanulás, Olajfa- megújulás, Vadrepce –fény virága ,Vadrózsa – életkedv,
  7. Korona csakra – Magányosság csoport: Békaliliom–kommunikáció, Nebáncsvirág–türelmetlenség, Hangafű - identitás

Milyen hatása lehet az eszenciáknak?

Rögtön a bevétel után vagy az eszenciás üveg megérintésekor valamilyen testi jel szokta mutatni, hogy jó az eszencia választás. Egy mély sóhajtás, a tekintet megváltozása jelzi sokszor a hatást. A tünetek a cseppek szedésekor átmeneti időre felerősödhetnek. Ha ez zavaró csökkenteni kell a mennyiséget. A bevétel után kis idővel máskor eufórikus hangulatba kerülünk, vagy úgy érezzük minden könnyebb lett.

Érdemes ilyenkor naplót vezetni, mert sok véletlen egybeesésben, útmutató álmokban lehet részünk, amit esetleg később elfelejtünk.  Van, aki a közérzetében nem vesz észre változást, viszont sok minden hirtelen átalakul körülötte,pl. új munkahelyre kerül stb.

Az esszenciák energetikai síkon hatnak. Az eszenciák a szellemi lelki folyamatok(virág) és a vitális folyamatok(víz és elemek) találkozási pontját képviselik. Ugyanígy az embernél is a határvonalon hatnak, a középagyban, ahol a lelki rezdülések pszichológiai-biológiai reakciókba mennek át. Bioenergetikai felfogás szerint a legtöbb betegség oka az aura (emberi energiamező) emocionális síkján keresendő a tudat alatti és szubjektív érzelmi reakciók síkján, amelyek vagy blokkoltak, vagy ingertúláradásoktól túlságosan felfokozottak. Ez a frekvenciatorzulások miatt negatív érzelmekhez vezet ( mint a félelem, gyűlölet, féltékenység, harag, türelmetlenség, sértődöttség, bánat), amelyek először a fizikai test idegrendszerére, később annak szerveire hatnak ki.

A Bach virágterápiás szolgáltatásunkról itt tudhat meg többet. A tanácsadást Bányainé Pajor Gabi Bach virág terapeuta végzi.

Ha részletesebben érdekli a Bach virágterápia, az alábbi könyvekből tájékozódhat róla.

Partnerek