"A reális önismeret szabadságélménye összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint a félelem attól, hogy szembenézzek hibáimmal."
Bán Zsuzsa
Az önismeretről általában
Sok úton juthatunk önismerethez életünk során. A legtöbben a tapasztalati tanulás rögös útján jutottunk ide. Furcsa módon többségünk arra van „beállítva”, hogy hibáinkat, tévedéseinket, kudarcainkat élénken őrizzük emlékeinkben, míg sikereinket, erősségeinket, felismeréseinket gyorsan söpörjük félre. A reális önismeretben pedig mindkettőnek egyformán helye van.
Sokat könnyítene életünkön és egy merőben más perspektívába helyezné azt, ha elkezdenénk alkalmazni néhány előfeltevést mindennapjaink során:
Az ember nem azonos a viselkedésével. Ha innen közelítünk önmagunkhoz és másokhoz, akkor észrevehetjük, hogy mindig úgy viselkedünk, ahogy adott pillanatban képesek vagyunk rá. S hogy mire vagyunk képesek az több mindennek a függvénye: berögzült viselkedési mintáinknak, melyeket már akár nagyon kis korban sajátítottunk el, saját életünkből vagy őseink életéből származó hiedelmeinknek, éppen aktuális érzelmi állapotunknak, tudatos vagy tudattalan értékeinknek.
Az emberek tökéletesen „működnek”. Minden viselkedésnek belső szerkezete van, mely következetesen eredményezi azt a cselekvést. A viselkedés akkor fog megváltozni, amikor megváltozik a szerkezet is. Ezzel az előfeltevéssel el is jutunk oda, mely az általunk képviselt önismereti út alapjait fekteti le. Fontosak életünk megtörtént eseményei, az ismétlődések, a nehézségek, ám ezek egy meghatározott belső utat (szerkezetet) követve jönnek létre. Ez a belső út pedig szorosan kapcsolódik ahhoz, kinek gondoljuk magunkat, és amit magunkról gondolunk azt milyen belső megjelenítő szerkezetben (kép, hang, érzés, íz, illat és ezek finomminőségei) tároljuk.
Az emberben megvan minden, amire szüksége van. Ha úgy gondolja nincs meg, az azt jelenti, hogy még nem szabadította fel a benne szunnyadó potenciált. Így hát a változáshoz szüksége erőforrások mindenkiben készen megtalálhatók. Nincsenek tehetetlen emberek, tehetetlen tudatállapotok vannak!
Amennyiben szeretne egy tanulmányt olvasni az önismereti útról, akkor regisztráció után le tudja letölteni.
Önismeret tanulmány (636.92 kB)
A belső erő birtokba vétele
Az általunk kínált önfelfedező, önátalakító csoportokban az alábbi témák köré csoportosítva kezdjük el tanulmányozni élményeink belső szerkezetét, majd kezdjük őket formálni.
Az Anya. Megvizsgáljuk milyen édesanyánkról őrzött belső élménytárunk. Mivel az anyához fűződő viszonyunk rányomja bélyegét minden későbbi kapcsolatunkra, ezért érdemes itt kezdeni a munkát. Ha az anya belső képe erőforrásokban gazdag, akkor táplálja életünket, ha nem akkor megkérdőjeleződik bárkihez való kapcsolódásunk, kötődésünk minősége, szeretetünk, bizalmunk mértéke. Női identitásunk forrása is az anya. Az anya kapcsán tanulmányozni fogjuk saját határainkat, melyek kívül illetve belül védelmeznek minket. Mivel az anya tanítja meg a be és elfogadást a gyermeknek ezért az anya energiamintázatából jön, hogy mennyire tudjuk elfogadni az élet ajándékait (pénz, szerencse, segítőtársak).
Az Apa. Ha rendszerszempontból vizsgáljuk ő a második legfontosabb szereplője életünknek. Férfi identitásunk forrása. Fontos cselekvő, megnyilvánító mintázatok származnak tőle. Amennyiben az apa belső képe erőforrásokban gazdag csak akkor tudja igazán táplálni életünket. Ha kellemetlen érzelmek tapadnak édesapánkkal kapcsolatos élményeinkhez, azok erőteljesen képesek akadályozni boldogulásunkat az életben. Mivel az aktivitás az apai erő sajátja, az apától függ, mennyire vagyunk képesek aktívan alakítani életünket, koncentrálni energiáinkat, lépéseket tenni.
A Gyermek. Az a kicsi lény, aki anyától és apától útjára indult, hogy tapasztaljon, érezzen és teremtsen. Aki bensőnkben arra várakozik, hogy ismét észrevegyük és játszunk vele. A belső gyermekünk, ha kapcsolatban vagyunk vele hatalmas teremtő erővel lát el minket és kreativitásunk kiapadhatatlan forrása. Ha elhanyagoljuk belső gyermekünket könnyen életünk romjain csücsülve találhatjuk magunkat.
A Nő. Itt női identitásunk szerepszemélyiségeire gondolunk. Amennyiben szerepeink erőforrásokkal ellátottak és jól működőek, valamint összekapcsoltak a lelkünkben, akkor életterületeink harmonikusan összesimulnak, és nőként sikeresnek érezhetjük magunkat. A férfiak lelkében élő aktív és erős női minta pedig megkönnyíti nőtársaiknak a velük való életet illetve munkát.
A Férfi. Itt férfi identitásunk szerepszemélyiségeire gondolunk. Amennyiben szerepeink erőforrásokkal ellátottak és jól működőek, valamint összekapcsoltak a lelkünkben, akkor életterületeink harmonikusan összesimulnak, és férfiként sikeresnek érezhetjük magunkat. A nők lelkében élő aktív és erős férfi minta pedig megkönnyíti férfitársaiknak a velük való életet illetve munkát.
Az értékek. Akár tudjuk, akár nem, értékeink vezérlik döntéseinket és választásainkat. A legtöbb döntési konfliktus értékkonfliktus. Éppen ezért alaposan megismerkedünk vezérlő értékeinkkel, hogy tudjuk, milyen rugóra járunk belül.
Az énkép. Énképünk nem csak a már korábban tárgyalt nemi és szociális szerepeinket tartalmazza, hanem annál lényegesen kiterjedtebb. Sokféle önmagunkról gondolt képességünk, készségünk, hiedelmünk van. Énképünk kapcsán ezek feltérképezésével fogunk foglalkozni. Megnézzük, mit vallunk magunkénak, miben vagyunk bizonytalanok és mire vágyunk (képességek, készségek, tulajdonságok).
A Nehézségek és Gyógyulás. Mire gondolunk: betegségek, félelmek, kudarcok, traumák, rossz szokások, függőségek és társaik. Testi és lelki problémák egyaránt. Ezek azok melyekre nem vagyunk büszkék, és amelyek sötét foltokként nehezítik életutunkat. Ezekbe nagyon sok figyelmünk, életenergiánk és feladott reményünk van bezárva. Amikor felszabadítjuk a lekötött energiákat és megértjük a romboló minták alatt megmutatkozó valódi szándékot és valódi tapasztalatot, alapjaiban meg tud változni az élet minősége.
A Jövő. Álmokat, vágyakat, célokat dédelgetünk mindennapjaink „szürkesége” alatt. Sokszor csak dédelgetjük őket és nem jutunk vele semmire. Nincs hozzá erőnk, kitartásunk vagy elképzelni sem tudjuk pontosan mit is akarunk. Ezen témák átdolgozás során figyelembe vesszük hogyan is célszerű álmodozni majd tervezni és csinálni a mindennapokban a megvalósítást. Valamint azt is megtanuljuk, hogyan hozzuk magunkat a megfelelő lelki állapotba (erőforrásos állapotba vagy magas teljesítményű állapotba) a mindennapokban. A Titok a megfelelő lelkiállapotnál kezdődik, amelyre nem vágynunk kell, hanem megteremtenünk azt.
A módszerek. Az egyes témakörök feldolgozása során sok technikát fogunk alkalmazni és megbeszélni ezek alkalmazását. Arra is kitérünk, hogy az elsajátított technikák milyen más módokon használhatók még. Alapvetően az alábbi technikákba kóstolunk bele: NLP (ebből több irányzat módszereit is alkalmazni fogjuk), család- és rendszerfelállítás játékos formái, EFT, valamint néhány más módszertanból ide átültetett gyakorlat. A csoport nem kíván előzetes ismereteket a fenti témákban. Minden szükséges ismeret átadásra kerül írott jegyzetben és a gyakorlatban.
Csoportjaink célja: egy támogató belső énkép kialakítása és fenntartása önmagunkról, mely összhangban áll vágyainkkal.
Csoportjainkban fontos szempontnak tartjuk az érzés-érzelem-gondolat összhang megteremtését. Erről itt olvashat bővebben.
A csoportok szervezési kérdései
Háromféle módon lehet rész venni a csoportban.
Intenzív csoport: ekkor 9 nap intenzív együtt töltött idő alatt vesszük birtokba erőnket. Ez 9 elvonulós, bennlakásos nap. Ezt követi egy intenzív 6 hónapig tartó kísérési időszak, melyben minden résztvevő havi két skype konzultáción vesz részt. A hatodik hónap végén pedig egy-egy személyes konzultációra is sor kerül. Csoportlétszám: 10-15 fő.
Gyorsított csoport: ekkor 3x3 együtt töltött nap alatt vesszük birtokba saját belső erőinket. Az alkalmak 3 egymást követő hónapban vannak. Ezt követi egy intenzív 3 hónapig tartó kísérési időszak, melyben minden résztvevő havi két skype konzultáción vesz részt. A harmadik hónap végén pedig egy-egy személyes konzultációra is sor kerül minden résztvevővel. Csoportlétszám: 10-15 fő.
Normál menetű csoport: ekkor 9x1 együtt töltött nap alatt sajátítjuk el a programot. Az alkalmak 9 egymást követő hónapban vannak. A normál menetű csoport résztvevőinek nincs beépítve a skype konzultáció, ám ezt is igénybe vehetik külön díjazás ellenében. Csoportlétszám 10-15 fő.
Kapcsolat és információ
A csoportok két tréner vezetésével zajlanak. Ha érdeklődik a csoportok iránt vegye fel a kapcsolatot a vezető trénerrel.
Vezető tréner: Rudnicai Margit
Co-tréner: Zsoldos Betty
Egy rövid szóróanyagot itt tud letölteni a csoportról.
Egy részletes ismertető anyagot is le tud letölteni a csoportokról.
Önismeret csoport tájékoztató (460.68 kB)


